Sorsunk eleve el van határozva, hiába próbálunk ellene tenni, a végzet kezét, mely a vállunkra nehezedik, nem tudjuk elmozdítani.

Az emberi élet legnagyobb háborúja a szerelem.

Néztem rá sokáig, mozdulatlan szemgolyókkal, s éreztem, hogy minden el van veszve. Hogy én ebből a szobából ki fogok menni, és ebbe a szobába soha, de soha többet nem fogok visszajönni. Bágyadt, ijedt mosoly fénylett fel sötét arcomra, most már tudom, ez a néma kis mosoly a sírni nem tudó férfiak rettenetes, vad zokogása.

Csak úgy szép az élet, ha két ember összetalálkozik, és erősen megfogja egymás kezét, és megbecsülik és szeretni tudják egymást, és együtt építgetik az életüket.

A japán nyelv pazar szókincsében nincs megfelelő kifejezés erre a hemzsegő nyugati szóra: szeretlek. A japánok szerint ezt a szót nem kell kimondani, mert a másik úgyis megérzi. Ha ki kell mondani, akkor már nem is igaz.

Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.

Némely ember élete elmúlt napjait újra meg újra át tudja élni, csodálatos elevenséggel képes maga körül mozgatni a távollevő embereket, kedve szerint alakítja át a térfogatot, amelyben éppen jelen van, innen van az, hogy a remetetermészetű és magányszerető embereket arról lehet felismerni, hogy soha nincsenek egyedül. Azok a legmagányosabb emberek, akik képtelenek társaság nélkül élni, mert ha egyedül maradnak, a saját lelkük azonnal cserbenhagyja őket.

Hol van a szavak színe, selyme, tüze, zenéje, amely utolérhetné e hangulat némaságát?

Gondolkodásom elfogyó erejével lassan tapogattam a titokzatos élet megfoghatatlan értelmét.