Annyit beszéltem s mindig néma voltam,
annyit mentem s máshová nem jutottam,
tapinthatatlan cellák fala zár,
az egyik ólomból van lágy szivemnek,
másik pókhálóból fényes eszemnek,
anyám, anyám, szülj engem újra már!

Szeretem ha van akit feltétel nélkül szerethetek
szeretem ha feltétel nélkül szeret aki szeret.

Már csak elalvás előtt gondolok rád
nem szeretlek már hát nem is gyűlöllek
pedig tudom gyűlölnöm kellene
ha tudnám gyűlölni akit szerettem.

Ha nem tudlak magammal megajándékozni
fogadd magadba sóvár nemlétemet.

Mikor az ember átlépi egy másik ország határát, legelőször is nem az lepi meg, ami más, mint otthon, hanem ami ugyanaz. Talán azért, mert az utazás nagyon is felkelti az emberben a gyermeki képzeletet, a naiv csoda-várást és csupa rendkívülire, sose látottra, csupa "más"-ra készíti fel.

Mindent szeretek azzal akit szeretek
amit férfi és nő megtehet egymással
a kezdet kezdetének kezdete óta
azért a röpke üdvért amit stopperrel mérnek a csillagok.

Szeretem mindenemet odaadni annak akit szeretek
de nem szeretem ha elvárja hogy mindenemet odaadjam.

Megint szegényebb lettél azzal, amivel mindig szegényebbek leszünk, hiszen élünk: az idővel. Csak az időt színültig töltő semmivel, a vágyaiddal lettél újra gazdagabb.

Merőben véletlen találkozások olykor jelentősebbé válnak az ember számára, mint amelyekre hosszan, gondosan kitervelt módon készülődött.

Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.