A szerelem egyedi és megkülönböztető tulajdonsága, hogy a szerelmes csak a szeretett személynek a mosolyát látja, kiálló fogát nem.

Agyunk fél az unalomtól, és úgy tűnik, önmagában ezért is szeret szeretni.

Nincs bocsánat a céltalanul álmodozóknak, mert ők csak maguk elől és felelősségük elől menekülnek.

Vajon igaz-e az, amit gyakran állítanak, hogy a szerelmi kapcsolatok rövidülésének oka a fogyasztói társadalom, ahol a szerelem a gyors izgalmak piaca, ahol holmikat vásárolunk, majd kidobjuk őket? Vagy talán éppen fordítva van: mivel a szerelem nem garantál állandóságot, a fogyasztás megbízhatósága felé fordulok.

Az a növekedés, amelyre a fejlett ipari országok törekednek, nem eredményezi azt, hogy az emberek boldogabbak. Éppen ellenkezőleg: az emberek feláldozzák boldogságukat a növekedés keresése érdekében. Bár ma az embereknek több ennivalójuk van, nagyobb autóik vannak, és a Maldív-szigetekre járhatnak nyaralni, lelkiállapotuk nem javul vásárlóerejükkel együtt, bármennyire is hiszünk ebben az illúzióban.

Még a boldogság esélye is nagyon jelentős mértékben járul hozzá a boldogsághoz.

Amit túlzott mértékben élvezünk, az hamarosan elveszíti az értékét. Egy kis darab sajt lassú elfogyasztása, ízlelgetése nagyobb élvezetet jelenthet, mint egy lakoma.

Értelemkeresésünk fő oka talán az a tudat, hogy egy nap majd meghalunk. Az agy nem élvezi, hogy napról napra, óráról órára, másodpercről másodpercre bizonyosabban közelít megszűnésének időpontjához. Egyes őslénykutatók ezt a tudatosságot tekintik az ember és állat közti határvonalnak.