Kedvelem a facsúcsok mély zöldjének és felette a sugárzóan kék égnek a kombinációját. Ez maga a természeti idill, mindamellett remekül pihentet is. Így látják ezt a fák is? A válasz talán ez lehetne: is-is. Kék ég, vagyis sok napsütés, nos, ez a bükkök, a lucfenyők és más fajok számára is biztosan kellemes. Ugyanakkor számukra ez a szín nem annyira romantikus vagy megnyugtató, ellenkezőleg, ez a startjelzés: "Kinyitott a büfé!" A felhőmentes égbolt nem jelent mást, mint a legnagyobb fényintenzitást, ezzel pedig optimális feltételeket a fotoszintézishez.

Csak aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket.

A szorongás és a fájdalom, az öröm és a boldogság megélését egyáltalán nem zavarja, hogy kiváltásuk ösztönös volt, és nem tudatos. Az érzelmek intenzitásából ez semmit sem von le.

Az érzelmek alkotják a tudatalatti nyelvét, amely a mindennapokban segít nekünk nem elmerülni az információk áradatában.

Ha az állatoknak nem lenne tudatuk, az csak annyit jelentene, hogy nem tudnak gondolkodni. Tudatalattival ugyanakkor minden faj rendelkezik, és mivel ennek irányító jelleggel be kell avatkoznia, minden állatnak szükségképpen vannak érzelmei is. Az ösztönös anyai szeretet tehát semmiképp sem lehet alacsonyabb rendű, ugyanis másfajta anyai szeretet egyáltalán nem létezik. Az egyetlen különbség állatok és emberek között az, hogy mi, emberek az anyai szeretetet (és más érzelmeket is) képesek vagyunk tudatosan mozgósítani - például örökbefogadás esetén.

Miért pazarolna a varjú energiát olyasmire, ami nincs a hasznára? Az evolúció kemény játszmája az összes haszontalan tevékenységforma elhagyását követeli, és mindazokat kilöki a versenyből, akik ebben az értelemben nem elég hatékonyak. Mi, emberek azonban már rég nem tartjuk magunkat ehhez a látszólag megingathatatlan törvényhez, mert - legalábbis a tehetősebb országokban - fölös energiával rendelkezünk, amit pusztán szórakozásra is fordíthatunk. Miért lenne ez másképp egy intelligens madárnál, amely már elegendő élelmet raktározott el télire, így kalóriáinak egy részét szórakozásra és játékra pazarolhatja?

A természet a mi bűneinket is képes kiheverni, és a környezetrombolás nem feltétlenül egyirányú utca.

Az altruizmus egyszerűen genetikailag rögzített lehetne, és reflexszerű cselekedetként lenne végrehajtható, következésképp az állatok között már nem lennének felismerhetők karakterbeli különbségek. Értéket az önzetlenség azonban csak akkor képvisel, ha önként kerül rá sor.

Minden gonosz cselekedetet, amennyiben eléggé alaposan felfejtjük, visszakövethetünk egy bizonyos pontig, amelyen megokolhatóvá és ezzel megbocsáthatóvá válik.

Mindig lebilincselő számomra elképzelni, hogy minden állatfaj egészen másképpen látja és érzékeli a világot, és hogy ennek megfelelően százezerszám léteznek különböző világok.

Az élet sokfélesége körülöttünk valami egészen csodálatos dolog. Tarka madarak, puha szőrzetű emlősök, lenyűgöző kétéltűek vagy hasznos földigiliszták: mindenhol van érdekes látnivaló. És éppen ez a mi gyenge pontunk: csak azt tudjuk megcsodálni, amit a szemünk érzékel. Ugyanakkor az állatvilág nagy része oly parányi, hogy csak nagyítóval, sőt inkább csak mikroszkóp alatt tárulkozik fel előttünk.

A legtöbb állat, amelyet az ember hasznosít, fajához méltatlan életet él. Az elképesztő mennyiségű disznóról és tyúkról van szó: az ipari méretű állattartás nem lát mást bennük, csak nyersanyagszállítót. Hogy ezek az állatok önként és szívesen dolgoznak-e nekünk, azt szükségtelen megvitatnunk - a válasz határozott nem.

Feltétlenül szükség van ilyen intenzív gondolkodásra? A teljes, ellazult élethez biztosan nem elengedhetetlen. Ha nyaralás közben kiengedünk, gyakran hangzik el az alábbi mondat: "Jól érzem magam, most nem kell semmire se gondolnom." Boldogságot és örömöt hosszú fejtörés nélkül is érezhetünk, és épp ez a döntő pont: az intelligencia az érzelmek szempontjából egyelőre teljesen felesleges.