Nálam lelassul az idő
majd megáll
ha megérkezel
és leülsz tavam partján
lobogva, tisztult lélekkel
kinyújtott kezeddel
vággyal
szerelemmel...

Varázsolj el engem
takarj be engem
szüntess meg engem
hogy ne legyek én
csak Te - csak Mi.

El akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.

Mindenkinek - aki odakerül - meg kell szenvednie a fontos döntéseit, utána pedig vállalni azt, amit akart... mert az az út lesz az ő útja.

Mit mond a szív, ha néked dobban,
mit mond a láng, ha érted lobban?
Mit mondok én, ha kérdezel,
mit mond a karom, ha átölel?

Várlak... és nem jössz
szólítalak... és nem felelsz
kereslek... és nem talállak
önmagam sötétje fedi a tájat -
várlak...
várlak...
várlak...

Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt
csak nézni...

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Egymásra hajló fák alatt
léptünk tétován halad
s ha kezünk véletlen összeér,
a fák lényegtelenné válnak
a tétova léptek Rád találnak
csak merjük, mit szabad,
ami lelkünkből fakad,
s mit a szív követel:
el nem engedni szép kezed,
mert az út és az idő halad
s mindjárt valahova érünk
ahol az lesz, mit ketten remélünk.

Biztonságban érzem magam
veled, kedvesem
nem félek, nem tétovázom,
csak nézlek,
s akkor tudom, mit kell tennem
érted
értem.

Hol van a világ, hol van a kéz
hol van szép szemed, hol van a méz

Mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél.

Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai.