Olyan nagy a világ s mégis olyan nehezen férnek meg benne az emberek.

Piszok az élet, hogy egyik embernek mindene megvan, egy lépés nélkül, a másiknak semmije sincs, ha a lelkét kiadja sem.

Az ember szíve úgy van teremtve, hogy szeressen. Valakit, akárkit. És ki áll hozzánk legközelebb, ha nem saját magunk? Kit szeretnénk, ha önmagunkat nem szeretnénk? Olyan jó önmagunkat szeretni. Hiszen más alig is szeret bennünket.

Mindig mondják, hogy nem kell a halálra gondolni, de hát nem lehet nem gondolni rá, itt vagy, jössz-mész, eszel-iszol, és aztán egyszer csak nem vagy.