Lehet, hogy éppen ez a baj a hosszú ideje tartó házasságokkal: az elején közlöd a másik féllel a preferenciáidat, aztán elfelejtesz szólni, ha az idők folyamán megváltoznak.

Megtanultam, hogy ne bízzak az emberekben; megtanultam, hogy ne higgyem el, amit mondanak, hanem arra figyeljek, amit tesznek; megtanultam, hogy bárki és mindenki képes megjátszani magát. Megtanultam, hogy az emberek, még azok is, akikről azt hiszed, nagyon jól ismered őket, kiismerhetetlenek.

Hiszem, hogy a jósága "ragadós" volt, hogy jobb ember lettem mellette, és jobb szülő, mint amilyenné egyébként válhattam volna.

Úgy vélem, ha valaki mások elvárásai szerint akarja élni a házasságát, az bolond. E nélkül is épp elég nehéz együtt maradni egy életen át - mert végül is ez lenne a cél, nem igaz? Egy házasság akkor jó, ha mindkét fél jól érzi magát benne.