Én sokszor nem félelemből, hanem puszta hiúságból tagadom le az érzéseimet. Hősiesen összeszorítom a fogamat, nehogy be kelljen vallanom, hogy bizonyos embereknek elég hatalma van rajtam ahhoz, hogy megbántsanak.

Gyakran az a legfájdalmasabb, ami a szeretteinknek fáj. Én például szinte neurotikusan szenvedek, ha a gyermekeimnek fáj valami. Ha őket bántod, rosszabb, mintha énrám támadnál.

Különbséget kell tennünk sérelmeink között; vannak, amelyekhez nélkülözhetetlen a megbocsátás csodája, másokon némi humorérzék segítségével túltehetjük magunkat. Ha minden bajunkat egy kalap alá, a megbocsátandók közé vesszük, a bocsánat aktusát olcsó közhellyé silányítjuk. Ahogyan a jó borhoz, a bocsánathoz is megfelelő alkalom kell.

Lehet, hogy mások számára sebeink csak horzsolásnak tűnnek, de végtére is az számít, mi mit érzünk.

Amikor megbocsátunk valakinek, nem felejtjük el a fájdalmat kiváltó eseményt.

Azért fogadunk el valakit, mert nekünk, hozzánk jó; azért bocsátunk meg valakinek, mert rosszat okozott nekünk. Jóságukért fogadjuk el az embereket, rosszaságukért bocsátunk meg nekik.

Bocsáss meg, és meggyógyulsz! Nézz el mindent, amit ellened elkövetnek, és sok bajnak nézel elébe.

Addig nem tudunk teljesen megbocsátani magunknak, ameddig szembe nem nézünk az elkövetett hibával és nevén nem nevezzük azt.

Először is: amit elfelejtesz, egyáltalán nem leszel képes megbocsátani. Elfeledett bűnt nem lehet megbocsátani. Éppen azért van szükség bocsánatodra, mert nem tudod feledni, ami történt, az emlékezeted pedig még jóval azután is életben tartja a fájdalmat, hogy a kiváltó oka abbamaradt. Az emlékezés a fájdalom elraktározása. Pontosan ezért van szükség a megbocsátásra.

Sérelmünkön nem tudjuk egykönnyen túltenni magunkat, szívünk mélyén pedig pontosan tudjuk, hogy kettőnk dolga addig nem fog rendbejönni, ameddig tudomást nem veszünk a közénk tolakodott problémáról.

Miközben megbocsátunk valakinek, fokozatosan feldereng előttünk egy mélyebb igazság, amelyet gyűlöletünk addig elfedett előlünk, s amelyet csak akkor láthatunk meg, amikor külön tudjuk választani az illető személyét a tetteitől.