Pedig én már rád bíztam magam,
azt hittem, te viszel, te hozol.
Aki szeret, annak hatalma van,
csak te már másképpen gondolkozol.

Mi hozzád vinne messzire,
most keresgélem az utat:
nézem a téli verőfényben,
hogy úsznak fenn a vadludak,

Valami nincsen rendben
e kerek féltekén,
végesben, végtelenben
téged kereslek én.

A perc, ami még nem volt soha,
az a miénk. - Hát nem csalunk,
hogy élünk, és hogy álmodunk,
megöregszünk és meghalunk?

Nem fontos, hogy az országúton poroszkálva haladjunk, fontosabb tán, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk.