Magányomban, mint hóban a gyerek,
jajgatok, sírok, sorsom émelyeg.
Hó-kalickában gubbaszt vak szívem:
zománc-szemgolyós madár-szégyenem.

Én bántottalak
és megaláztalak,
örömeidtől de sokszor megfosztottalak.
Nem tudom jóvá hogyan tehetném
minden fájdalmas pillanatodat.
Pedig nagyon szeretném.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt...

Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést,
mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!

Nem csak a dolgok teremtik az én szavaimat, de az én szavaim (és új építésű szavaim) is teremtik a dolgokat.

A magyar nyelv: létem, jövőm és reményem.