A mit mi szellemnek, gondolatnak, ismerő tehetségnek nevezünk, mindaz természeti - ha szintén sajátságosan kombinált, - erőkből van összetéve, melyek ismét mint minden más természeti erő, csupán bizonyos anyagok által jelentkezhetnek.

A semminél nincs nagyobb nyugalom, és ha Istenben van a legnagyobb nyugalom, akkor Isten a semmi. Csakhogy én ateista vagyok.

Ismerni egymást? Talán ha feltörnénk egymás koponyáját, és az agysejtekből kicibálnánk a gondolatokat.

Mélységes szakadék az ember és én szédülök, ha belepillantok.

Édeskeveset tudunk egymásról. A bőrünk vastag, nyújtogatjuk egymás felé kezünket, de hiába, csak a durva bőrt kaparjuk le egymásról. Egyedül vagyunk.

Kiáltanom kellene; és én nem bírok, az élet nem éri meg azt a fáradságot, amelybe a fenntartása kerül.

Csak azt nem értem, hogy az emberek az utcán miért nem nevetnek egymás szemébe? Én azt érzem, hogy az ablakokból és a sírokból is ki kellene röhögniök, és az égnek meg kellene szakadnia s a földnek rázkódnia a nevetéstől.

A kártya is olyan, akár a szerelem. Ha vesztünk, fizetni kell.