Leültem a lépcsőre, és marhára sírtam. A marhák ugyan nem sírnak, de így írja elő a szólásmondás.

Mosolyogva magyarázta, hogy semmi se fehér vagy fekete, és hogy ami fehér, az gyakran fekete, csak titkolja, és a fekete meg néha fehér, csak átverték.

Tele volt csodálatos dolgokkal, amikre nincs kifejezés, és így benne maradtak a szívében.

Az utcában azt mondták róla, hogy ennek a nőnek nincs szíve, és ami igaz, senkije se volt, aki utánanézett volna a szívének.

Az öntudatlanságot három- vagy négyéves koromban hagytam abba, és néha hiányzik.