Mi van a fogyasztóval? Ő nem árt az állatoknak, csupán elfogyasztja a nagyüzemi állattartásból származó termékeket. Képzeljük el, amint valaki ezt mondja, "Nem rugdosok halálra egy kutyát. Éppen csak megfizetek valakit, hogy tegye meg helyettem." Úgy ítélnénk meg, hogy ez az ember helytelenül cselekszik, amikor felbátorít és rávesz valakit a kegyetlenkedésre. Hasonlóképpen van ez a húsevőkkel is, akik ugyan távol érzik magukat a hústermeléstől, és soha még csak nem is gondolnak arra, hogy mi történik az állattelepeken és vágóhidakon, az ott előállított hús megvásárlásával azonban közvetlenül bátorítják a termelőket, és lehetővé teszik a mindehhez kapcsolódó kegyetlenkedést. Vagyis a fogyasztót nagymértékű felelősség terheli.

Erkölcsi korlátai vannak annak, hogy a jövedelemszerzés vagy a munkahelyteremtés érdekében meddig mehetünk el másokkal szemben - és ha ezeknek a céloknak érdekében érző lényeket nagymértékben károsítunk, akkor bizony túllépünk a határokon.

A döntő érv, amiért elítéljük az állatkínzást, szerintem nem más, mint hogy indokolatlanul és szükségtelenül ártalmára van az állatoknak, ami önmagában is helytelen.

Az emberekhez hasonlóan az állatoknak is vannak a létfenntartással kapcsolatos érdekeik, amelyeket sosem (vagy legfeljebb kivételesen) szabad megsérteni, még akkor sem, ha az emberi társadalom számára az hasznosabb lenne. Például az állatoknak joguk van a szabadságra, ezért nem szabad őket számukra ártalmas módon korlátok közé szorítani, még ha az sok előnnyel és költségcsökkenéssel járna is.

A galamboknak és más érző állatoknak van erkölcsi státusuk. Azaz érdekeiknek (más szóval: jóllétüknek) független erkölcsi jelentősége van. Úgy is mondhatjuk: kötelezettségeink vannak az állatok iránt, és ezek nem egyszerűen csak emberi érdekeken alapuló kötelezettségek. Az állatoknak önmagában véve is lehet ártani. Az állatokkal önmagukért kell jól bánnunk.

Kedvtelésből állatot tartani komoly felelősség.

Hasonlóképpen ahhoz, ahogy erkölcsi alapon korlátozzuk azokat a területeket, ahol embereket használnának kutatási célra (függetlenül attól, hogy az ember lenne a lehető legjobb tudományos modell), erkölcsi alapon korlátoznunk kell az állatok indokolható felhasználását is. Végtére is az állatok nem az embert szolgáló eszközök!

Bár mind a nyugaton, mind a keleten élő emberek az élet szentségéről szoktak beszélni, csak a keletiek értik ezt mindenfajta életre vonatkoztatva. Az indiai dzsainizmus, hinduizmus és buddhizmus bizonyos mértékben egymás iránt elfogadja az ahimszá alaptételét, amely előírja az élet tiszteletét, minden élőlény kíméletét annak teljes élettartamára vonatkoztatva.

Az állatok önmagukért fontosak, és nem csak azért, mert az ember használja őket eszközként vagy a maga szórakoztatására.

Az állatkertek négy fő célja közül három (szórakoztatás, tudományos kutatás és oktatás) nagymértékben emberközpontú.

A fajok megóvása kívánatos lehet, ám megkérdőjelezhető, amikor összetűzésbe kerül egyes állatok jóllétével, például, amikor az elfogás, a szállítás, az állatkerthez szoktatás folyamatában az állatok komoly ártalmat szenvednek. Maguk az elfogott állatok nemigen látják hasznát a fajmegóvásnak. Ismerve az állatkerteknek a fajmegóvás érdekében tett erőfeszítéseit, tisztázatlan, hogy egyáltalán az állatok javát szolgálja-e.