Meggyőződésem, hogy Isten mindenkit különleges képességekkel ruház fel, és lehetőséget biztosít arra, hogy azokat embertársai és az Ő szolgálatában felhasználja.

Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévéműsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betűket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze.
Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk.

Ne járj fel és alá savanyú arccal, mintha szüntelenül valami szerencsétlenségre várnál! Gondolj azokra a jó dolgokra, amelyek előtted állnak, és ne engedd, hogy észrevétlenül elhaladjanak melletted!

Soha ne képzeld magad túl nagynak ahhoz, hogy ne érezd, szükséged van Istenre. Ne hagyd ki Őt az életedből!

Attól függetlenül, hogy milyen pályát választunk, ha felfedezzük, hogy minden legyőzött akadály voltaképpen egy következő akadályra készít fel, azon az úton haladunk, amely a sikerhez vezet.

Olyan világban élünk, amelyben a legjobbak érvényesülnek. Anélkül, hogy ilyen önző értékrendszert állítanánk fel, szükség van arra, hogy a legjobbat követeljük meg magunktól, abból a célból, hogy másokon segítsünk.

Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy sikeres idegsebésznek lenni nem azt jelenti, miszerint szakmailag mindenkinél jobbnak lenni, hanem inkább azt, hogy Isten egy különleges ajándékkal ruházott fel, és elvárja, hogy azt mások javára használjam fel.

Érdemes lemenni a halpiacra, és megnézni a rákokkal teli hordókat. Soha nem kell fedelet tenni rájuk, mert ha az egyik rák megpróbál kimászni, a társai belekapaszkodnak, és visszahúzzák. A rossz társaság is pontosan így hat a gyerekekre.