Az ember vágyakozásra és nem a meglévő dolgok megbecsülésére van programozva.

A gazdagok rengeteg fölösleges kárt okoznak bolygónknak abbéli törekvésükben, hogy még azon a ponton túl is gazdagodni akarnak, hogy az számottevő hatással lenne a boldogságukra.

Ha valaminek az értékét próbáljuk meghatározni, az számít igazán, hogy hány óránkba telik megszerezni.

A rózsaszín ködfátylas nosztalgia - ezt jobb, ha észben tartjuk - mindig a gazdagok sajátja. Könnyű úgy rajongani a paraszti életformáért, ha nem pottyantós vécét használunk.

Bár nagy a kísértés az állandó siránkozásra, az átlagember számára a világ ma is, még a recesszió idején is legalább olyan jó hely, mint bármikor ezelőtt. Hogy gazdagabb, egészségesebb és kellemesebb is, az inkább a kereskedelem miatt, mint ellenére van így.

A kereszténység két évezreden keresztül félremagyarázta ezt a kérdést, más vallások teológusai még hosszabb ideig. Az isten szinte lényegénél fogva tagadja a szabad akaratot, különben nem lenne mindenható. A kereszténység mégis törekszik a szabad akarat koncepciójának megőrzésére, mert nélküle az emberi lények nem lennének felelősségre vonhatóak cselekedeteikért. Felelősségre vonhatóság nélkül a bűn csak szemfényvesztés és a pokol szégyenletes igaztalanság, éppen az isten részéről.