Az ember sok mindent képes nélkülözni: az ennivalót, a vizet; de fény nélkül csak lekushad, és várja a halált, mintha a sötétség kiszívná minden életerejét.
Ha a csatára gondolt, bátorságot látott a veszéllyel, egykedvűséget a szenvedéssel, hősiességet a balsorssal szemben. De itt nem volt más, csak kínszenvedés, jajgatás, vak rettegés, megtört testek és a küldetésbe vetett hit teljes hiánya.
Akadt néhány újabb szerelme. De az első emléke valamennyit elrontotta; s hol volt már a vágy heve, az élmény friss zamata? Szellemi becsvágya is csökkent. Évek múltak egyformán; és élt tovább renyhe szívvel és munkátlan elmével.
Első érzése valami végtelen ámulat volt. Reményének e szertefoszlása valósággal összezúzta. Elveszettnek érezte magát, mint az örvény mélyére hullt ember, aki tudja, hogy nem segít rajt senki, és hogy meg kell halnia.