Normális helyen, ha valaki politikus, iskolaigazgató, egyetemi tanár, az egy foglalkozás. Nálunk nem. Nálunk küldetés. Abban a pillanatban, ha valaki a saját státuszát karizmatikusan éli meg, akkor számára a másképpen gondolkozó már nem egy másik ember, aki másképp képzeli a dolgokat, hanem ellenség. Sőt, nemcsak ellenség, hanem gonosz. De nemcsak gonosz, hanem sátáni. Nemcsak sátán, hanem hazaáruló... és akkor érdemes a pusztulásra. Itt tartunk ma...

Rádiósnak lenni életforma. Ha nem állsz vagy ülsz a mikrofon mögött, fejben akkor is rádiózol.

Évszázados tapasztalatok bizonyítják, hogy a földműveléssel foglalkozó emberek erkölcsösebbek, tisztábbak, nemesebbek, fennköltebb lelkűek.

Azon kezdett töprengeni, vajon valóban újságíró akar-e lenni. Többnyire unalmas favágás az egész, semmi más. Persze néha akad egy-egy véletlenül, ünnepélyes pillanat, ha sikerül valami, jól sül el egy riport és közvetlenül a főcím alá szedik az ember nevét; vagy ha horogra akad egy nagy sztori, és nyomban hatan-heten lógnak egyszerre a telefonon, a konkurenciával és egymással is versengve az elsőségért...

A riportereknek jó adag pimaszságra van szükségük, ha boldogulni akarnak.

Igazán jó orvos csak az lehet, aki a dolgok mélyére hatol.

Az orvosi hivatás első számú szabálya: "ne árts!" A politikusi hivatás első számú szabálya pedig: "minél hamarabb jelenj meg a televízióban!"

Egy dolgot biztosan el lehet mondani a nevelőnőkről: hozzá vannak szokva, hogy azt teszik, amit mondanak nekik. Nem az ő feladatuk, hogy a dolgokat megokolják.

Tudod, én rájöttem, hogy a kertészeket kemény fából faragták. Az igazán jó kertészek nyolcvanéves korukra érnek be. Ha egy erős, izmos, harmincöt év körüli fiatalemberbe botlasz, aki állítólag mindig kertész akart lenni, majdnem biztos, hogy egy cseppet sem alkalmas a feladatra. Csak arra hajlandó, hogy összesepergesse az avart, és ha valami komolyabb feladattal, munkával bíznád meg, azonnal kész a kifogás, hogy annak még nem jött el a szezonja. S mivel az ember, én legalábbis így vagyok vele, soha nem tudja biztosan, minek mikor van a szezonja, biztos, hogy ezek az állítólagos kertészek járnak jól.

A régészek csak azt nézik meg, ami a lábuk előtt hever. Az ég és a mennyország nem létezik számukra.

Nem olyan gyakori ám, hogy a bal láb kerül a jobb cipőbe, mint első látásra gondolnánk. Az emberek többsége, bármit mondjon is, végeredményben éppen azt a foglalkozást választja, amelyre titokban vágyott. Hány irodakukacot hallhatunk sápítozni: "Miért is nem lettem inkább felfedező! Nagy kedvemre volna az egyszerű, kemény, férfias élet távoli vidékeken." No igen, meglehet, hogy valósággal falják az ilyen témájú könyveket, a hétköznapi életben azonban nem tudnak meglenni az íróasztaluk nyújtotta kényelem és biztonság nélkül.

A rendőrség a munkája során abból indul ki, hogy véletlenek nincsenek. A nyomozások 95 százalékban íróasztal mögött végzett munkából állnak, tényállások értékeléséből, emlékeztetők készítéséből, tanúk kihallgatásából. A krimikben a tettes vallani kezd, ha üvöltöznek vele, a valóságban ez nem ilyen egyszerű. És ha egy ember véres késsel a kezében egy holttest fölé hajol, akkor ő a gyilkos. Egyetlen épeszű rendőr sem hinné el, hogy csak véletlenül járt arra, és a kést azért húzta ki a hullából, mert segíteni akart rajta. A rendőrfelügyelőknek azt a mondását, hogy egy megoldás túl egyszerű, a forgatókönyvírók találták ki. Az ellentéte az igaz. Ami nyilvánvaló, az a legvalószínűbb. És szinte mindig a helyes megoldás is. Az ügyvédek ellenben hézagot keresnek a bűnüldözők bizonyítékokból emelt építményén. Nekik barátjuk a véletlen, feladatuk, hogy megakadályozzák az elsietett ragaszkodást egy látszólagos igazsághoz. Egy rendőrnyomozó egyszer azt mondta egy szövetségi bírónak, hogy a védők csak fékek az igazságszolgáltatás kocsiján. A bíró azt felelte, hogy egy fék nélküli kocsi semmire sem jó. Egy büntetőper csakis ebben az erőtérben működik.

Különös, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak a foglalkozásukhoz, hogy örökké ugyanazt akarják csinálni!

Az orvos azt tartja magáról, hogy ő isten, a modern társadalom főpapja. Ez az egyik része a fizetségének.

A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné.