A szerelem az a vonat, amely a költőket rendszerint elgázolja.
Tíz ujjal, körömmel, kézfejjel, tenyérrel, tűvel és ollóval dolgozik egyenesen a ruhán. Néha térdre esik a műve előtt és átkarolja, nem azért, hogy hódoljon előtte, hanem hogy megzabolázza a makrancos tüllt. A test szenvedélyes alázata az imádott munka előtt!
Az író és a színész nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkettő történetet mesél el, néha hazudnak, néha igazat mondanak, beleélik magukat vagy elhatárolódnak tőle, sírnak vagy nevetnek, de érzéseket adnak át, és érzéseket váltanak ki.
A hivatás az élet hátgerincze.
Olyan állásra jelentkezz, amit tényleg szeretsz. Meg lennél lepve, ha tudnád, milyen könnyű fölkelni az ágyból reggel, ha aznap olyasvalamit fogsz csinálni, amitől nem akarsz leugrani az emeletes busz felső emeletéről.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Akik a jogok védelmét szolgálják, azoknak nem szabad megsérteniük a jogokat.
Regényt írni nem vidám dolog, inkább heroikus küzdelem, birkózás, kemény meló. Ebben a küzdelemben általában vesztésre áll az író, és abban a pillanatban kell abbahagyni, amikor először nyerésre állunk.
Azzal, hogy az ún. modern író az én-be kapaszkodik, úgy érezvén, nem tud másba, veszélyes, meglehet, nem elkerülhető útra lép. Észrevétlen elterpeszkedik az én, úgy lesz fontos, hogy fontoskodó, nem komoly lesz, hanem komolyan kezdi venni magát, hinni kezd ebben a fontosságban, önmagában, mint utolsó menedékben, így sebezhetetlenné válik, és pompőz esztétikai vagy morális prédikációkba kezd.
A színészek semmivel se rosszabbak a többi embernél. Csak pechjük van, hogy botlásaik nyilvánosak, és nem merülnek feledésbe.
Az orvos is ember, és nem fordulhat el a szenvedéstől, amely az élet utolsó perceit rendszerint kíséri. A naponta látott gyötrelem és fájdalom nem tehet bennünket közömbössé.
A színészet nem hasonlítható össze a kerékpározással. Néhány évi szünet után nem megy az embernek csak úgy, automatikusan.
Olyan filmsztár vagyok, aki azzal tűnik ki, hogy a logika törvényei szerint sohasem lehetett volna belőle filmsztár. Pályafutásom egyetlen pillanatában sem volt meg bennem az ehhez szükséges tapasztalat. Igaz viszont, hogy sohasem állítottam: meg is tudom csinálni, amit rám bíztak.
Egész életemet betöltő hosszú üzleti tevékenységem folyamán egyet megtanultam: akit alkalmazni kívánok valaminek az elvégzésére, annak legyen érzéke ahhoz a dologhoz. Nem tudás és nem tapasztalat, az egyetlen helyes kifejezés: legyen érzéke, természetes adottsága egy bizonyos dologhoz.
Attól függetlenül, hogy milyen pályát választunk, ha felfedezzük, hogy minden legyőzött akadály voltaképpen egy következő akadályra készít fel, azon az úton haladunk, amely a sikerhez vezet.