Az ember arra született, hogy legyőzze önmagát.

Először jelölje ki az ember magának a célt, és úgy építse fel a mindennapokat, hogy a cél szentesítse az eszközt. Ez nagyon fontos, mert ha csak úgy ímmel-ámmal edzeget az ember, azzal nem érhetőek el az álmok, a vágyak.

Az emberi szervezet egy valódi csoda, iszonyatos dolgokra képes, és az a vicces, hogy ezt csak agyban kell eldönteni. Alapból azért nem tudja ezt az ember, mert létezik egy agyi gát, amely óv és véd bennünket. De ez a határ egy állapot, melyet kemény munkával mind kintebb és kintebb lehet tolni.

Mivel hajtjuk magunkat a mókuskerékben, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi célból is dolgozunk. Ezért szükség van arra, hogy kívülállóként, elfogulatlanul is tudjuk szemlélni, mit teszünk.

Ahhoz, hogy a fény szép legyen, ismerni kell, mit gyújt meg az ember.

A maraton startja is ott szokott lenni, ahol a cél van. Oda kell befutni, ahonnan elstartoltál, onnan indulsz, ahova majd be kell érkezned. Csak annyi a különbség, hogy az út már benned van.

Ha férfi volnék, nem kívánnék nagyobb gyönyörűséget, mint a küzdelmet egy magasztos, egy dicső eszméért! A törekvést oly magasra tűzött czél felé, mely a tömegnek csaknem elérhetetlennek látszanék!

Életemben sok hibát elkövettem, de az számít, hová megy az ember, nem az, hogy honnan jön.

Mindenki vágyik a hosszabb életre, feltéve, hogy az életminősége jó. De a minőség elsősorban az emberek felelőssége. Az orvostudomány azzal teremtheti meg a feltételeket, hogy jó kondícióban tartja a testet és a szellemet, de a jó közérzet forrásairól maguknak az embereknek kell gondoskodniuk. Fel kell hogy tegyék maguknak a kérdést, mi végre élnek, és milyen célok mozgatják őket.

Nincs annál frusztrálóbb, mint amikor gyakorlatilag megvalósíthatatlan célokat kergetünk. Az adott helyzethez kell hogy igazítsuk a céljainkat, mert csak akkor tudjuk megvalósítani azokat.

Az ember túl könnyedén határozza el, hogy rettenthetetlen lesz. Amikor aztán az elhatározás betartásáról van szó, nos... akkor elbizonytalanodik.

Az érdemes dolgokra várni is érdemes, bármilyen sokáig tart. Ha kell, egy életen át.

Ha nem tudjuk, milyen cél felé igyekszünk, nem úton vagyunk, csupán tévelygünk.

Ha valamit szeretsz, és eléggé akarod - bármi legyen is az-, akkor nem zavar, hogy a velejáró szarburgert is meg kell enned.

Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb - gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.