Az elhatározás önmagában kevés, jónak lenni kemény munka, és sokszor a könnyebb utat választjuk, így aztán nem is teszünk meg érte mindent, amit kell.
A mással közlött jó visszaszáll reátok.
Ahhoz, hogy az ember szabad legyen, először is embernek kell lennie.
A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.
Olyan volt éppen, mintha a teremtésben elkallódott rossz tulajdonságokat mind egy testbe vették volna bele, hogy megmutassák az embereknek: ilyenek lennétek, ha nem őrködnének angyalok a születéseteknél.
Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelűl
Ezért-azért; egyszóval mindenért.
Csak egyszer élek ezen a világon. Most kell tehát megtennem minden jót, amit bárkinek megtehetek; most kell segítenem másokon, ahol segíthetek. Nem akadályozhat semmi, nem szabad elhanyagolnom, mert csak egyszer élek ezen a világon.
A pokoltól, vagy a rendőrtől, vagy a büntetéstől való félelmen alapuló jóság távolról sem jóság, az csupán gyávaság. A jutalom, vagy a dicséret, vagy a menny reményében gyakorolt jóság pedig megvesztegetésen alapszik.
Nem hunyhatod be a szemed. Harcolj a világ bajai ellen, de ne az erkölcsi tanítás vagy a büntetés kábítószerével, hanem természetes eszközökkel - az elfogadással, kedvességgel, toleranciával.
Nincs bennem indulat vagy harag senki iránt; több jót kaptam az emberektől, mint amennyit adni tudtam.
Az ember addig tud szeretni, amíg adni, de én már csak neked vágyom adni, ami még maradt, azt a keveset.
A jóság az a fényforrás, mely pillanatokra be-bevilágítja az emberi lélek sötétjét.
Egy személyre szóló kis kedvesség többet ér, mint az emberiség iránti hatalmas szeretet.
Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.
Jót nehéz cselekedni, de ha az ember valami rosszat akar tenni, az rendszerint túlságosan jól sikerül.