Megvan az az idétlen szokásom, hogy nem kapcsolom ki a telefont, amikor megpróbálok aludni, úgy vagyok vele, soha nem lehet tudni, ki telefonál, mondjuk Brad Pitt, Orlando Bloom, vagy egy jóképű tűzoltó.

Az éjszaka már csak ilyen. A kis szürke egerek csak sóvárognak, a nagymenők viszont aratnak. És válogatnak. A jónál is jobbat, mert az a legszebb az egészben, hogy mindig előbukkan egy újabb s még újabb célszemély. Legyen szó férfiról vagy nőről.

Az igazi ínyencek mindig a nagy halra várnak. Vagy inkább a nagy vadra. Én is ilyen voltam. A legjobbat akartam. S legtöbbször szinte mindig meg is kaptam. Vagy megkaphattam volna.

A démon. Egyeseknek megközelíthetetlen, elérhetetlen - másoknak a tálcán kínált gyönyör.

Nem könnyű jónak lenni, ugye? Még akkor sem, ha neked, ebben a kusza, zűrzavaros, csábításokkal teli huszonegyedik században úgynevezett erkölcseid vannak. Felejtsd el őket. Felejtsd el, mert különben örök vesztes leszel.

A végzet ott körözött körülöttünk. Éreznem kellett volna, s akkor talán minden másként alakul.

Megpróbáltam megfelelni ennek - a példakép szerepnek. De túl erős volt bennem az ördög.

Én kergettem a vágyat, és a vágy jött mellettem, jött velem kézen fogva.