Fiatalok! Tiétek a jövő! Régebben úgy volt, hogy a miénk lesz.
Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki.
Mindaddig nem találhatják meg az összes bujkáló tömeggyilkost, amíg elrejtőzve bennem, benne, benned is kisebb adagokban, de bennünk van.
Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki".
Stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál.
Magyarországon azért ilyen lassú a vasúti közlekedés, mert fenn kell tartanunk a nagy ország látszatát.
Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, másnap meg szintén.