Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

Az a kérdés, költő és közönség hogyan kergetőznek, hogyan keresik és hogyan találják meg egymást.

Kicsim, ne haragudj, csak azért nem szeretlek most még jobban, mert nem lehet már ennél jobban szeretni valakit.

Valamikor volt a tett,

abból lett a gyülölet,

ebből pedig szeretet

s a világnak vége lett.

A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget.

A harcot, melyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés.

És beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.

Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek.