Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.

Nem sóhajtunk, könnyünk se csordul,
mosolygunk, mi több, nevetünk!
Nem árulkodik a titokról
keserű ráncunk, tört szemünk.

Napok, órák, ezredévek
csillagosan mendegélnek;
szürke szörnycsigák csapatja
hosszú szarvát nyújtogatja.

Hogy mit jelent a sorscsapás, azt minden ember tudja, de azt, hogy mi a szerelem, még senki sem derítette ki.

Sosem lehet tudni egy nőnél, hol végződik az angyal, és hol kezdődik az ördög.

Ó, csal az ember élete!
ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...

A boldogság könnyelmű fruska,
nem időz sokat egy helyen,
hajad szemedből elsimítja,
megcsókol, s tűnik hirtelen.

Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.

Angyal azt mondja: égi öröm;
ördög azt mondja: pokoli kín;
ember azt mondja: szerelem.

Aki először szeret,

bár nem boldog: Isten az.

Aki másodszor szeret

boldogtalanul: bolond.

Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.