Matematika irányítja az univerzum folyamatait, ott bujkál a formákban és ívekben, mindennek az alapja a piciny atomoktól a legnagyobb csillagokig.

George Cantor, a halmazelmélet atyja írta: "a matematika lényege a szabadság". Arra tanít, hogy a valóságot vizsgáljuk, a tényeket; és kövessük őket, bárhova vezetnek is. Megszabadít a dogmáktól és előítéletektől, fejleszti az innovatív képességeinket, így teremt olyan eszközöket, amelyekkel feltárhatjuk a dolgok lényegét.

A matematikai tudás merőben különbözik minden más tudástól. A fizikai világról alkotott képünk talán mindig torzított lesz, de a matematikai igazságok sohasem azok. Ezek objektív, örök és szükségszerű igazságok. Egy matematikai képlet vagy egy tétel mindenkinek, mindenhol ugyanazt jelenti - lényegtelen, férfi vagy-e vagy nő, milyen a vallásod vagy a bőröd színe; és mindenkinek ugyanazt fogja jelenteni ezer év múlva is. És ami még nagyon fontos, hogy egy csapásra mindannyiunké. Senki sem szabadalmaztathat egy matematikai formulát, az mindannyiunk közös értéke. Nincs más a földön, ami ennyire mély és különleges - mégis mindenki számára könnyen elérhető. Szinte hihetetlen, hogy a tudásnak ilyen szinte kifogyhatatlan tárháza létezik.

Az emberi agy úgy van felépítve, hogy egyszerűen nem tudunk elképzelni kettőnél több dimenziós görbült tereket - ilyeneket csak matematikai módszerrel tudunk leírni. És láss csodát, Einsteinnek igaza volt - világegyetemünk valóban görbült, sőt még tágul is. Ez a matematika ereje.

A matek a valóság leírásának univerzális módja, segítségével megfejthetjük, hogyan működik a világ, egy egyetemes nyelv, amely az igazság alapja. Világunkban, melyet egyre inkább a tudomány és technológia vezérel, a matematika egyre inkább a képesség, a haladás és az érték forrásává válik. Így azok, akik tökéletesen beszélik ezt a nyelvet, a haladás élén állnak.

Mi lenne, ha az iskolában olyan "képzőművészeti órára" kéne járni, ahol csak azt tanítják, hogyan kell kerítést festeni? Mi lenne, ha sohasem mutatnák meg Leonardo da Vinci és Picasso festményeit? Értékelnéd-e akkor a képzőművészetet? Akarnál-e többet tanulni róla? Kétlem. Valószínűleg azt mondanád, "az iskolában elvesztegetett idő volt képzőművészetet tanulni. Ha a kerítésemet valaha is festeni kell, felveszek majd valakit, aki megcsinálja". Talán nevetségesen hangzik, de a matematikát így tanítják, és legtöbbünk szemében ez olyan, mint azt nézni, hogyan szárad meg a festék a kerítésen. Míg a nagy mesterek festményei könnyen elérhetők mindenki számára, a nagy mesterek matekja legtöbbünk elől el van zárva.

Van valahol egy rejtett világ. A szépség és elegancia eldugott univerzuma, amely ezer szállal kötődik a mindennapi világunkhoz. Ez a matematika világa. És ez legtöbbünknek láthatatlan.

Ma az iskolában nem azt mutatjuk be a diákoknak, hogy miről is szól valójában a matematika, és hogy mire jó, hanem műveleteket és számításokat magoltatunk velük, gyakran mindenféle mélyebb megértés nélkül. Az ő fejükben a matek egy rideg, élettől távoli, unalmas és érdektelen tantárgy lesz. Mint egy művészeti óra a nagy művészek nélkül: megmarad funkcionális mázolásnak. Amikor tehát a diák azt mondja: "utálom a matekot", az annyit tesz, mintha azt mondaná: "utálok kerítést mázolni".

Ha nem törődünk a matematikával, azzal hatalmat adunk azok kezébe, akik értik azt­.

Ahelyett, hogy a számonkérésre helyezik a hangsúlyt, a tanároknak inkább a fiatalok természetes kíváncsiságát megragadva kellene növendékeiket motiválni, játékosan tanítani a tárgyat, ahol nem az eredmény számít, hanem a játék maga.

A matematikus munkája csöppet sem élettelen és unalmas; ez a folyamat a kutató számára küzdelmekkel teli, mélyen személyes tapasztalat, akár egy műalkotás elkészítése. Szenvedélyes elkötelezettség kell hozzá, hisz az embernek nem csak az ismeretlennel, de önmagával is meg kell küzdenie. S a végén felfedezett eredmény valóban szinte úgy szívódik az ember bőrébe, mint a tetováláskor használt tinta.