Azok, akik nem szeretik a matematikát, mindig azzal vádolják a matematikusokat, hogy a matematikát szándékosán bonyolulttá akarják tenni. Aki azonban valóban szereti a matematikát, pontosan tudja, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: a matematika az egyszerűséget jutalmazza, a matematikusok mindenek felett az egyszerűséget értékelik.

Az élet maga az üreshalmaz-axióma. Nulláról kezdődik és nullává lesz. Tudjuk, hogy mindkét állapot létezik, de egyik állapot létezésének sem kerülünk tudatába tapasztalati úton.

A magány nem éhség, nem nélkülözés, nem betegség: nem halálos. A magány gyökeres kiirtása nem létszükséglet.

Azzal, hogy gyerekeik lettek, felnőtt életük azonnali és tárgyalási alapot nem képező célt és irányt kapott: ez határozza meg a család évi vakációjának hosszát és helyét; ez határozza meg, marad-e pénzük, és ha igen, mire költsék; ez határozza meg a napjukat, hetüket, évüket, életüket. A gyerek olyan, mint a kartográfia: az embernek csak annyit kell tennie, hogy követi a térképet, amit a gyerek mutat be a születésének napján.

Gyerek nélkül az ember felnőtt státusza sosem egészen biztos; a gyerektelen felnőtt maga kreálja a saját felnőttkorát, és bár ez gyakran élénkítő és nagyon vidám is, egyben az örök bizonytalanság állapota, állandó kétely.

Lehet az ember komplett kretén, ha van annyi esze, hogy a megfelelő ügyvédet bízza meg az ügyeivel.

A színésznek az a dolga, hogy hagyja eltűnni saját énjét; el kell engednie magát, hogy lényét magába foglalja a szerep szerinti karakter.

Ha egy színész beszél és nem hallja senki, akkor is színész?

A "nem" szó olyan rövid, olyan könnyű kimondani, gyerekhang, inkább nesz, mint szó, egyetlen éles lélegzetvétel.

Az élet olyan szomorú. Annyira szomorú, mégis mindannyian benne vagyunk. Benne akarunk lenni. Ragaszkodunk hozzá; mind azt keressük, ami vigaszt nyújt nekünk.

A segítségigénynek nincsen szavatossága; ahogy annak sincs, hogyha az embernek másokra van szüksége. Nincs olyan, hogy egy bizonyos korban már nem kell segítség, nem kell senki.