Mindenki tett olyat, amivel megbántott valaki mást, vagy cselekedett önző módon, amivel másoknak okozott fájdalmat, de ezt nem mindenki látja be. A legrosszabbak azok, akik elismerik, hogy ártottak másoknak, de nem mutatnak megbánást.

A csend függővé tett. És egy idő után elviselhetetlenné vált a gondolat, hogy másvalaki is lehet a házban, hogy megzavarhatja a némaság falát, amellyel körülvettem magam.

Ez különbözteti meg a valóságot a fikciótól. A fikcióban nincs véletlen.

Ki akar új irányt adni az életének? Ki akar kilépni a mindennapok taposómalmából? Végül is titokban mindenki erre vágyik.

Újdonsült apaként teljesen más szemmel néztem a világra, bármit megtettem volna a gyerekemért, és ez a feltétel nélküli szeretet adott végül helyet egy még erősebb érzésnek, a félelemnek.

Talán túl optimista vagyok, mert látom ugyan az utat, amelyet be kell járnom, de azzal is tisztában vagyok, hogy a második félidő több kísértést rejteget. Nehéz lesz ellenállnom a rövidebb út csábításának, és annak, hogy kihagyjam a fájdalmas részleteket, de nem szabad elgyengülnöm, mindig a következő lépésre kell koncentrálnom.