A saját sorsunkat illetően vakok vagyunk. Ezt az érzékszervet vette el tőlünk az úristen, talán hogy ne tudjunk vele konkurálni, mert a jövőlátás vészesen közel áll a mindenhatósághoz. Ki lenne olyan bolond, hogy ne kerülné ki a rá leselkedő sorscsapást, ha teljesen biztos volna benne, hogy az bekövetkezik?

Minden ránk vonatkozó titkos tudás itt lebeg az orrunk előtt, csak képtelenek vagyunk kihámozni belőle a lényeget. Utólag, ha már megtörtént a baj, sokkal bölcsebbek vagyunk. Valósággal tobzódunk az addig elhanyagolt, jelentéktelennek hitt, de egyszeriben nagyon fontossá váló részletekben, és ezek jobban passzolnak egymáshoz, mint egy római mozaik kődarabkái.

Sírni lenne kedvem, mert a sorsunk megmásíthatatlan, a tények pedig szilárdabbak a piramisok kőtömbjeinél, akkor is elénk tárulkoznak, ha szánt szándékkal elhanyagoljuk, vagy vastag homokréteg alá temetjük őket.