A tudós lelke objektív önértéken csüng: a kutatott és felfedezett igazságon; a művész lelke is: a szépségen, amelyet alkotásaiban megvalósít s amely a tárgynak jellegzetes benső igazsága. Egyik sem munkája hasznosságát nézi, hanem magáért az igazságért, illetőleg szépségért küzd és alkot, hogy ezeket az értékeket megvalósítsa és kifejezze. De mindkettő munkájába önkénytelenül belefonódik a hasznosság is, az egyik gondolataival s fölfedezéseivel, a másik művészi alkotásaival az életet is szolgálja, gazdagítja, szélesíti és fokozza.

A tudós a valóságot akarja lehetőleg visszatükrözni, amint van; a művész a valóságot törekszik alakítani úgy, hogy eszményeinek megfeleljen.

A művészetnek is ugyanaz a lelki forrása, mint a tudománynak és a vallásnak: az örökkévaló, az el nem múló, a végtelen után való sóvárgás.

Az élettől való bizonyos távolságtartás hozzátartozik a tudós logikai munkájához, a teoretikus ember szellemi magatartásához. Mindent, amit meg akar ismerni, kénytelen magával szembehelyezni, a közvetlen élményből kiemelni, azaz objektiválni.

A természet a tudós kutató kíváncsi szeme előtt egészen sohasem engedi magát mindenestül leleplezni. De éppen ez a teljesen át nem hatolható leple a varázsa és a bája, amely a tudóst folytonosan a vizsgálódásra tovább ingerli, problématudatát feszültségben tartja.

Minden nagy művészi alkotásban valami örök eszme, abszolút érték ölt objektív formát. A művész is igazságkereső, mint a filozófus, csakhogy a maga módján; ő is az örök lényeget látja és ragadja meg, csak a kifejezésmódja más.

A művész alkotásában az egyedinek mindig általános jelentése is van: az egész típus képviselőjeként áll előttünk. Ezért az igazi művész sohasem utánozza és másolja a valóságot, vagyis az egyedit nem mint ilyent ábrázolja, úgy ahogy a maga egyediségében van vagy volt, hanem fantáziája segítségével akképp alakítja, ahogy a benne rejlő általános, jellegzetes, az egész típust képviselő vonások mindig jelentkeznek.

A tudós gondolkodásával a valóság szolgája, amikor alkalmazkodik hozzá, a művész a valóság ura, amikor fantáziájával parancsol neki.

Amint minden nagy filozófus egyúttal művész, éppúgy minden igazi művész egyszersmind filozófus.