A tudós lelke objektív önértéken csüng: a kutatott és felfedezett igazságon; a művész lelke is: a szépségen, amelyet alkotásaiban megvalósít s amely a tárgynak jellegzetes benső igazsága. Egyik sem munkája hasznosságát nézi, hanem magáért az igazságért, illetőleg szépségért küzd és alkot, hogy ezeket az értékeket megvalósítsa és kifejezze. De mindkettő munkájába önkénytelenül belefonódik a hasznosság is, az egyik gondolataival s fölfedezéseivel, a másik művészi alkotásaival az életet is szolgálja, gazdagítja, szélesíti és fokozza.