Minden ember szabad. Sorsát maga tartja kezében. Erre tanítják őket. Megtanítják arra is, mennyire helytelen ebben kételkedniük. És megtalálják a módját, hogy a kételkedőket megbüntessék. És így megy tovább, szakadatlan körben, amelyet csak a halál szakít szét.

A dolog akkor kezdődik, amikor az ember még fiatal. Csupa olyat hall, ami nem igaz. Azt kívánják tőle, hogy higgye el: az ember önmagában érték, a személyisége szent, képességei határozzák meg, meddig mehet el, mit tehet, hol, micsoda díjakat nyerhet. Mindehhez csak erőre, bátorságra és becsületre van szükség. Szép mese. Lenyűgöző. Legfőképp azoknak, akiknek nincs semmijük. Mert azok korán megtanulják, mint ahogy szüleik is megtanulták. El kell hinniük, tehát elhiszik.

A könyvekben minden benne van. Minden szépet, bölcset, fontos dolgot leírtak valamikor. Lehet valaki annyira arcátlan vagy öntelt, hogy ezt tagadja? De hát ki is akarná tagadni? Az ember azért olvas, hogy érezze az életet, hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat, amelyeknek létezéséről addig nem tudott. Azoknak a tekervényeknek az agyban mindnek megvan a maga funkciója, némelyik ki sincs használva, minden idegvégződés ingerületre vár. És ez mind benne van a könyvekben. Minden. Az egész őrült világot megtalálod bennük, ha tudod, hol keresd. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt.