Mindenki rendelkezik magáról valamilyen képpel, vagy ahogy ma szeretjük mondani, imázzsal, s megelégedéssel tölt el bennünket, ha a világ megerősíti, elfogadja ezt a képet. Én meg azt gondolom, hogy ez közönséges hiúság, s épp ezért mellékes. Sokkal lényegesebb - sőt, talán az egyedül lényeges kérdés -, hogy fel tudom-e fedezni az önmagamról kialakított imázs mögött azt, ami a valódi, "rejtett", "titkos" arcom. Hogy ez mennyire veszélyes, nem tudom. Nyilván az, ha az önámításaim elvesztésével kicsúszik a talaj a lábam alól. De hát miféle talaj volt az akkor?