Csak látni ne kelljen, csak nézni édes arcát,
mellén mint hegedű, ne kelljen heverni,
karjában csillapodni az őrjöngés után,
elviselni gyöngéd ujja vonulását,
míg fölsikoltanak az elragadtatástól
és sírni kezdenek a vékony húrú, boldog idegek.
Mint kőedény állni inkább szeme sugarát,
vakon a változásra, szerelem múlására
hidegen. Csak érezni ne kelljen, látni,
látszani, emlékezni, hallani,
hogy sír a másik is, vonít, míg játszik,
míg ölel, míg meghal egyszer.