Amikor valaki a nagy "önmagakeresésben" odáig jut, hogy egy általa autentikusnak vélt állapotot (énképet) megpróbál rögzíteni, kimerevíteni, akkor a konstrukció értelemszerűen elveszíti a rugalmasságát és összeomlik, vagy puszta váz marad, így lesz az "önazonosságból" szerep. Szerintem jobb, ha a magunkról való absztrakt gondolkodás helyett figyelünk az inspirációinkra, az élményeinkre, sokféle dolgot kipróbálunk, és az ezekre adott spontán reakcióink szerint hozunk döntéseket, nem pedig prekoncepciók alapján önkényesen választott irányokba haladunk.