A költő nem többet, hanem mást tud a világról az érzékenysége révén.

Úgy élek most is, mintha még jöhetnél
viselkedem, gondolok magamra
mintha meglenne a mi időnk valahol
érintetlenül, biztos helyen
egy felhő mögött, a párna alatt.

Most nagyon
meg kell jegyeznem arcod mögött a májusi fákat, mert ki
tudja, mikor jössz újra. Akkor talán már
cseresznyével
és rózsával várlak, de te csak engem nézel,
gyorsan levetkőztetsz, és majd meglátod, mennyi napfényt
gyűjtöttem azóta a bőrömre neked. Mert a nap akkor is megtalál,
rásüt majd ágyunkra, hiába rendelt el
kijárási tilalmat egy ismeretlen isten.

Néha egész élet rámegy arra az igyekezetre, hogy valaki nélkül próbáljunk meg élni.