A társadalom pszichés állapotát feldolgozni ugyanolyan fontos, mint az emberekét. Ha valaki kialvatlan és nem evett, hisztérikussá válik. Ha a társadalom nem kapja meg a feloldozást, a törődést önmagával - ennek eszköze többek között a színház - akkor fölrobban.

Elemi szükségünk van a kultúrára. Élelem nélkül eltengődünk, pár órás alvásokkal is meglepően sokáig lehet bírni, de csak egy darabig. A kultúrával is ez a helyzet. A hiányérzetek előbb vagy utóbb összesűrűsödnek.

A színházat a jelen visszhangja teszi átélhetővé.

A jó színház társként kezel, soha nem alattvalóként, olyan, mint a szerelem. Soha nem adhat válaszként kész megoldásokat.

A rossz színház nagyon pontos képet ad arról, milyennek kellene lenni, ezen keresztül nevel, lényegében a közhelyszerű jóra nevel. Azt akarja bizonyítani, hogy van jó törvény és rossz törvény, jó ember és rossz ember. Megoldást ad. Kész formákat ad. Ha úgy akarom, ebben hasonlít a jog felfogásához. A jó színház ezzel szemben elgondolkodtat, mert neked kell elvégezni a feladatot, hogy mi az adott helyzetben a jó döntés, nem rág a szádba kész feleleteket.

Egy szerzővel nem tehetünk rosszabbat, mint hogy feltétel nélkül tiszteljük.