A zseni bosszantja azokat, akik nem rendelkeznek különleges képességgel, tehát szinte mindenkit. A zsenialitás eltávolít azoktól, akiket szeretsz, és féltékenységet szül a többiekben.

Ha az ember arra vágyik, hogy elsirassák, jobban teszi, ha fiatalon, dicsősége teljében dobja fel a talpát. Még a legelvetemültebb semmirekellő is, ha sajnálatra tart igényt, jobban teszi, ha sietve távozik!

Ostobaság arra vágyni, hogy a mi feleségünk legyen a világ legszebb nője! Különben is mit jelent ez az egész? Ez nem lóverseny! Valahol mindig akad még szebb nő, mint akivel élünk. És még ha meg is szerezzük a Világszépét, a végén ő is megöregszik. Vagy talán minden évben másik Világszépét vigyünk az ágyunkba?

Egy alapítvány meglehetősen bonyolult dolog. Az efféle egyesület hivatalosan a legkevésbé érdekelt annak az ügynek a megoldásában, amelyet képvisel. Próbálom szemléltetni. Képzeljen el egy egyesületet, amely a szegényekkel foglalkozik. Nos, a látszólagos ellentmondás abban rejlik, hogy ha csökken a szegények száma, akkor csorbul az egyesület létjogosultsága. Más szóval, minél jobban végzi a munkáját, annál jobban megássa a saját sírját. Ugyanígy van ez a háború ellen küzdő alapítvány esetében is. A béke a saját halálát jelentené.

A festmény nem olyan, mint a lemez vagy a könyv, a festőművész nem a legnagyobb eladott példányszámból szerzi a vagyonát. Sőt épp az ellenkezője történik, és erre épül az egész rendszer. Egy festmény akkor ér többet, ha a többi kevesebbet, vagy éppen semmit sem ér. Ha szabad a vásár, ha műbírálók, iskolák, galériák versenyeznek egymással, elvileg minden a legnagyobb rendben zajlik.

A művészet nem mese és nem legenda. A művészet egyszerűen üzletté vált.

Nincs boldog szerelem...
Kivéve azokat, amelyeket emlékezetünk őriz.