Mi van akkor, ha tényleg nem kerülhetjük el a sorsunkat? Mi van akkor, ha csak áltatjuk magunkat, hogy meg tudunk változni? Talán valami ilyesmire akart anyám is utalni, amikor azzal piszkált, hogy okosabbnak kell lennem, ha talpon akarok maradni a világban? Nem azt akarta-e, hogy megértsem, úgy kell leélni az életünk, hogy közben újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat - anélkül, hogy tanulnánk belőlük -, vagy ami még rosszabb, észre sem vesszük őket?