A mi társasági énünk mások elméjének az alkotása. Még az oly egyszerű tény is, amit csak úgy nevezünk, hogy "meglátogatunk valakit, akit ismerünk", részben értelmünknek egy ténye. Annak a lénynek testi látszatát, akit magunk előtt látunk, mindig mi magunk töltjük meg róla alkotott fogalmainkkal s a róla való elképzelésünkben ezeké a fogalmaké a legnagyobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr vonalához is, oly finoman árnyalják még a hangnak a zengését is, mintha ez sem volna más, csak egy átlátszó burok, - hogy ahányszor látjuk ezt az arcot s ahányszor halljuk ezt a hangot, mindig a mi fogalmainkat találjuk meg és hallgatjuk újra.