A felfedezés igazi varázsa nem abból áll, hogy új helyeket ismerjünk meg, hanem hogy más szemmel nézzünk.
A szerelem a testi vágyat átszellemítheti, mert mágikus hatalma van, mely a testet tiszta lélekké nemesíti.
Úgy érezte, ha gazdagok módjára élne, kényelemben, távol minden anyagi gondtól, tulajdonképpen elárulná családját és osztályát. Ha tétlenül ülne és cselédséget tartana, hogy helyette dolgozzon, valami módon anyja emlékét sértené meg, halála után adná tudtára, hogy önmagát nálánál különbnek tartja, jobb életre méltónak, mint amit ő élt.
Sose tudott olyasvalamit vásárolni, amiből ne lehetett volna valami szellemi hasznot húzni, főképp olyat, amit csak a szép dolgok szereznek a számunkra, mivel megtanítanak arra, hogy örömünket ne csak a jólét és a hiúság kielégülésében keressük.
A mi társasági énünk mások elméjének az alkotása. Még az oly egyszerű tény is, amit csak úgy nevezünk, hogy "meglátogatunk valakit, akit ismerünk", részben értelmünknek egy ténye. Annak a lénynek testi látszatát, akit magunk előtt látunk, mindig mi magunk töltjük meg róla alkotott fogalmainkkal s a róla való elképzelésünkben ezeké a fogalmaké a legnagyobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr vonalához is, oly finoman árnyalják még a hangnak a zengését is, mintha ez sem volna más, csak egy átlátszó burok, - hogy ahányszor látjuk ezt az arcot s ahányszor halljuk ezt a hangot, mindig a mi fogalmainkat találjuk meg és hallgatjuk újra.
Szegény nagyanyám... oly szelíd volt és alázatos, hogy gyengédsége a többiekkel s szerénysége önmagával s a maga szenvedéseivel szemben mintegy összebékültek a tekintete mosolyában, amelyben, másképp, mint más emberi arcban, csak önmaga iránt volt irónia, míg mi irántunk, az övéi iránt, csupa szenvedélyes simogatás, mert akiket szeretett, azokra sose tudott nézni másképp, mint úgy, hogy végigcsókolta őket a tekintetével.
Azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk.
Az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz vele szemben.
Mindabból, amit a szerelem megkövetel, hogy megszülessék, amihez legjobban ragaszkodik, s amiért minden mást elhanyagol, az a hit a legfontosabb, hogy az, akit megszeretünk, egy ismeretlen élet részese, oly életé, ahova majd minket is bejuttat a szerelem.
Ugye, milyen jóleső a csönd; sebzett szíveknek csak a homály és a csend való.
Majd meglátja, eljön az életben az az óra, amikor a mi fáradt szemünk már csak egyetlen fényt tűr meg, azt, amit egy ilyen szép éj formál és szűr át a homályon, s amikor a fülünkkel csak azt a muzsikát élvezzük, amelyet a holdvilág a csend fonákján játszik.
Kívánom, ifjú barátom, hogy mindig kék legyen az ég ön felett: s akkor, még abban az órában is, amely nékem már ütött, mikor az erdő már sötét, mikor már gyorsan hull a homály, éppúgy megvigasztalódik, mint én, ha az ég felé tekint.
Egyik ember nem olyan, mint a másik? Mit számít, herceg-e vagy kocsis, ha helyén van a szíve meg az esze!
A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.
Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem.