Könnyen le lehet írni azt a férfit, akinek hiányzik a női oldala. Ő kizárólag a külső, felszíni világgal foglalkozik, a fejéből meg őrtorony lesz. Dolgokat épít, magyaráz, használ, javít, szabályoz, rendez és játszik velük - ha veszi a fáradtságot, hogy egyáltalán megérintse őket. Mert a dolgok belseje idegen az ő számára. Fél azoktól. Ezért túlórázik állandóan az őrtorony, amelyben az ész és a rend őrködik. Számára ez az egyetlen lehetőség arra, hogy meglegyen benne a biztonság és a fontosság érzése. Foglya egy részigazságnak, amely éppen azért veszélyes, mert ő az egész igazságnak tartja. A hamis férfiúság csapdájában ül. S éppen ez lett a nyugati világ kollektív mítosza. Többnyire férfiak felelősek ezért, akik a hatalmat, a pénzt, a gazdaságot, az egyházat, a hadsereget a kezükben tartják, és ellenőrzik a morált. Amit valóságnak nevezünk, amitől csaknem teljesen függünk, azt jórészt olyan férfiak fikciója, koholmánya, akik még sohasem találkoztak a belső világukkal. E férfiak még sosem tértek be önmagukba, nem ismerik sem a bizalmat, sem a sebezhetőséget; sem az imádságot, sem a költészetet. Ezek a férfiak jórészt még nem készek, sőt betegek, azzal a kultúrával együtt, amelyet örököltünk tőlük.