Ki hagyta rám telepedni a magányt
Engedte hogy kikészítsen és időmet rabolja
Hogy mozoghat ilyen otthonosan nálam
Komisz undok magány
Szürke hártyát von a tapétákra
S a halál gondolatát tömködi a magába záruló csöndbe
Hangokkal füstölöm ki onnan
De mihelyt elhalnak a lépések a lépcsőházban
Újra a hall szőnyegén hever vigyorog
Mint egy elfeledett ruhadarab ami senkinek nem kell.