Ha az ember azon gondolkodik, hol rontotta el, vagy pontosabban: hol került vakvágányra az élete, az arra hasonlít, amikor egy hagymát hámozunk. Mindig egy újabb réteggel, egy újabb hibával szembesülünk, előkerül egy múltbéli fájó emlék, amely egy másikhoz vezet, majd az is egy régebbihez, miközben az ember a végső igazságot, a megoldást keresi.