Azt gondolják, hogy egy író csak lógatja a lábát, holott pontosan akkor dolgozik a legkeményebben, amikor nem csinál semmit. A regényírás olyan, mint egy nyári tábor kezdete. Az író jobbára magányos és csendes napjai hirtelen lármával telnek meg, ahogy egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül betoppan megannyi szereplő, és felforgatja az életét. Egy reggel hatalmas busz érkezik, és zajongva leözönlenek róla, izgatottan, hogy ők kapták meg a szerepet. Az írónak pedig együtt kell élnie ezzel, foglalkoznia kell velük, ételt, szállást kell adnia nekik. Az ő felelőssége mindez. Mert ő az író.