Az emberiség egész történetén sajátságos szakadás vo­nul végig. Az ember gondolkodó lény, aki szeret minden cselekvéséről számot adni magának és szereti cselekvését a dolgok rendjéből logikusan levont képzeteihez alkalmazni; szereti tudni, mit tesz, miért és mivégre teszi. Társadalmi cselekvésében is ez a törekvés vezeti. Csak utólag vesszük észre, késő nemzedékek, hogy amit az emberek saját cselekvésükről gondoltak, amivel azt megokolták: képzeteik és elméleteik a legritkábban fedik és a leghelytelenebbül magyarázzák a valóságot: amit tényleg tettek és amiért tényleg tették.