Magamra hagy a vasárnap délután,
távolságok börtönajtaját zárva rám.
minden idegszálammal nyújtózkodom
utánad, drága, ahogy a fák ágai
kapaszkodnak még görcsösen a nyárba,
s várlak, ahogy évek óta hiába várom,
hogy bekopogjon egyszer egy barátom
pirosló arccal, váratlanul hozzám.
