Ezért jó történelmet tanulni: nem azért, mert a segítségével meg tudjuk jósolni a jövőt, hanem azért, mert megszabadulhatunk a múlttól, és alternatív jövőket képzelhetünk el.

Egyesek attól félnek, hogy ma megint halálos veszély fenyeget bennünket vulkánkitörések és aszteroidák képében. A hollywoodi producerek milliárdokat kaszálnak ezeken a félelmeken. A valóságban azonban ez a veszély jóval kisebb. Tömeges kihalások sok millió évente következnek be. Igen, valószínű, hogy a következő 100 millió év során becsapódik majd a Földbe egy nagy aszteroida, az viszont nem valószínű, hogy ez jövő kedden történik. Nem aszteroidáktól kellene félnünk, hanem saját magunktól.

Azt, hogy a pénz interszubjektív valóság, viszonylag könnyű elfogadni. A legtöbb ember azt is örömmel elismeri, hogy a görög istenek, a gonosz birodalmak és az idegen kultúrák értékei csak a képzeletben léteznek. Azt azonban, hogy a mi istenünk, a mi nemzetünk és a mi értékeink is puszta fikciók, már nem akaródzik elfogadnunk, mivel ezek azok a dolgok, amelyek értelmet adnak az életünknek. Hinni akarunk abban, hogy az életünknek van valami objektív értelme, és hogy az általunk hozott áldozatoknak nem csak a fejünkben létező történetek szerint van célja. A valóságban azonban a legtöbb ember életének csak az egymásnak mesélt történetek keretein belül van értelme.

Az emberi ostobaság az egyik legfontosabb erő a történelemben, mégis hajlamosak vagyunk nem venni róla tudomást.

Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom.

Az emberek inkább gondolkodnak történetekben, mint tényekben, számokban és egyenletekben, és minél egyszerűbb a történet, annál jobb.

Ha éjszaka szúnyogok zümmögnek a fülünkbe, és zavarják az álmunkat, tudjuk, hogyan irtsuk ki őket; ha azonban egy, az agyunkban zümmögő gondolattól nem tudunk aludni, azt a legtöbben képtelenek vagyunk kiirtani magunkból.

Mindannyiunk felelőssége, hogy időt és energiát szánjunk előítéleteink leleplezésére és hírforrásaink ellenőrzésére.

Az ember ritkán elégszik meg azzal, amije van. A leggyakoribb reakció, miután elértünk valamit, nem az elégedettség, hanem az, hogy elkezdünk még többre vágyakozni. Az ember mindig jobbat, nagyobbat, szebbet keres.

Egy éhező középkori parasztnak a boldogsághoz elég volt egy darab kenyér. De hogyan tegyünk boldoggá egy unatkozó, túlfizetett és túlsúlyos mérnököt?

Az egészség, boldogság és hatalom hajszolása közben az emberek először egy vonásukat változtatják meg, aztán szép sorban még egyet és még egyet, míg végül nem lesznek többé emberek.

Senki sem képes befogadni az összes tudományos felfedezést, senki sem tudja megjósolni, hogy fest majd a világgazdaság tíz év múlva, és senkinek nincs halvány fogalma sem arról, merre tartunk ilyen rohanvást. És miután senki nem érti a rendszert, leállítani sem tudja senki.

Egyedül a sapiens képes nagyszámú ismeretlennel rugalmasan együttműködni. Ez a konkrét képesség - nem a halhatatlan lélek vagy valami egyedi jellegű tudat - a magyarázata annak, hogy meghódítottuk a Föld nevű bolygót.

Így működik a történelem. Az emberek értelemhálót szőnek, és tiszta szívükből hisznek benne, a háló azonban előbb-utóbb felfeslik, és visszanézve már nem is értjük, hogy vehette ezt bárki is komolyan. A mai eszünkkel keresztes hadba vonulni az üdvözülés reményében őrültségnek tűnik. A hidegháború még ennél is nagyobb őrültségnek. Hogy voltak képesek néhány évtizeddel ezelőtt az emberek a nukleáris holokausztot kockáztatni, csak mert hittek a kommunista mennyországban? És lehet, hogy száz év múlva a mi demokráciába és emberi jogokba vetett hitünk is éppily felfoghatatlan lesz az utódaink számára.

A többi állattal való kapcsolatuk tekintetében az emberek már régen istenekké váltak. Ebbe nem igazán szeretünk mélyebben belegondolni, mert sem különösebben igazságos, sem nagyon irgalmas istenek nem vagyunk.