Az ajándék csak akkor vétetik szívesen, ha kedves, s csak akkor kedves, ha az illető egyén szükségeinek vagy kívánalmainak felel meg.

Amilyen örömet szerezhetünk egy ajándékkal, oly sértő és rossz hatást idézhetünk elő vele. Az ajándék adásra önzéstelenség, tapintat, gyöngédség és ítélőtehetség szük­ségeltetik.

A szív legnemesebb jósága, a legfénye­sebb tehetség sem elegendő arra, hogy való­ban kellemes társadalmi egyénné tegyék az embert; ehhez a jó modor törvényeinek, a szo­kás szentesítette társadalmi szabályok ismerete és gyakorlása is szükséges.

Rendesen idegenek előtt palástoljuk hibáinkat s személyiségünk jó oldalait fitogtat­juk, míg azokkal, kikhez a szív és vér legerő­sebb kötelékei fűznek, kíméletlenül éreztetjük változó kedélyhangulatunk minden szeszélyét, hibáink egész súlyát, hanyag magatartásunk kiábrándító hátrányait. Pedig mily édessé, nyájassá válnék a családi kör, ha mindenki ünnepi ruhában mutatná be egyéniségét, ha kölcsönös elnézés, egymás iránti tisztelet, szelídség és finomság uralkodnék a házinép között!

Jóravaló fiatal ember soha sem udvarol komolyan olyan fiatal leánynak, kit nincs szán­déka nőül venni.

Névtelen leveleket elolvasni is kár -, de válaszolni reájuk illetlenség és esztelenség egyaránt.

A nőnek legdrágább kincse - jó hírneve, s azért percig sem szabad megvetnie a világ ítéletét. A nőnek az illem társadalmi vallás, s a ki eretnekké válik, azt kérlelhetlenűl elégeti a közvélemény.

Az élet tudománya a következő két maximában foglalható össze: cselekedjünk folyvást a szív és az udvariasság törvényei szerint, és tartsuk mindig szem előtt azt, hogy mit mond majd tetteinkről a világ.