A férfiak egyébként is olyan ostoba életet élnek, folyamatosan védelmezik értékes sérthetetlenségüket, hamis birodalmukat. Közben legtöbbjük fél, hogy rájönnek, nincs otthon senki. Díszletekben élnek, mint valami hollywoodi stúdió, cifra homlokzat, mögötte semmi, minden a turistákért.

Általános tapasztalat, hogy a férfiak egyre láthatatlanabbak lesznek, eltűnnek a történeteik mögött. Már a nők között is akadnak olyanok, akik kezdenek átlátszóvá válni, megfelelő fényviszonyok között át is látok rajtuk. De lehet, hogy én szenvedek embervakságban - alig maradt már nekem valaki. Lehet, hogy csak egy új szemüveg kéne, vastag, rózsaszín, multifokális, platinakerettel.

Kevesen vannak, akiket érdekel, mit gondolnak, mit akarnak mondani mások. Többnyire csak abban a reményben képesek meghallgatni az embert, hogy aztán ők önthetik ki a szívüket. Mindenki másokra akarja rátukmálni a maga terheit. Van, aki úgy tesz, mintha figyelne, pedig csak arra vár, hogy mikor jöhet elő a maga szövegével, várja az apropót, hogy közbevághasson. Ezért is unok szinte minden beszélgetést.

Senki nem engedhet ki másvalakit a ketrecéből, még egy oroszlánt sem. A lényeg az, hogy ne a rácsokat nézd, hanem nézz keresztül rajtuk! Mert ha csak a rácsokat látod, soha nem jutsz semmire, és egy szemernyi örömöt sem találsz majd az életben.