Amit megfigyelünk, nem maga a természet, hanem a kérdésfeltevésünknek alávetett természet.

Az élet értéke azokban az értékekben van, amelyet magunk hozunk létre, azaz mindenki saját maga adja meg életének értelmét.

Az emberi gondolkodás ott fejlődik a leglátványosabban, ahol két eltérő gondolkodásmód kerül egymással kapcsolatba, amelyeknek gyökerei talán egészen különböző kultúrákból erednek, és amelyek különböző időben, vagy különböző kulturális közegben, esetleg teljesen eltérő vallási hagyományok között keletkeztek. Ennélfogva, ha e gondolkodásmódok találkoznak, azaz, ha legalább annyi közük van egymáshoz, hogy egy igazi kölcsönhatás jöhet létre közöttük, akkor reménykedhetünk, hogy annak új és érdeklődésre számot tartó fejlődés lesz az eredménye.

A tudomány történetében egészen Galilei hírhedt pere óta hangoztatják, hogy a tudományos igazság összeegyeztethetetlen a világ vallásos értelmezésével. Bár meg vagyok győződve arról, hogy a tudományos igazság a maga területén legyőzhetetlen, soha nem tartottam lehetségesnek, hogy a vallásos gondolkodás tartalmát elvessem, mint az emberiség tudatának egy idejétmúlt részét, melynek mostantól búcsút kellene intenünk. Életem során ezért újból és újból arra kényszerültem, hogy a két gondolkodási terület kapcsolatáról elmélkedjek, mert soha nem kételkedtem annak valóságában, melyre mutatnak.

A valóság, amelyről beszélhetünk, soha nem csupán maga a valóság.

A gondolkodásmód megváltoztatásának követelménye olyan érzést kelthet, mintha az ember lába alól kirántották volna a talajt.

Ha az ember egyszer már átélte, hogy okos és kedves tudósok mekkora kétségbeeséssel állnak ellen gondolkodásmódjuk megváltoztatásának, csak csodálkozhat azon, hogy tudományos forradalmak egyáltalán lehetségesek voltak.

A tudomány emberek műve - túlságosan gyakran merül feledésbe ez a nyilvánvaló igazság.